Rólunk

Ki vagyok?

Luka Kingának hívnak. Hivatásomat tekintve több mint tizenöt éve diplomás lélekgondozó vagyok, és okleveleket szereztem a speciális lelki blokkoldó masszázs több más technikájából, irányzatából.

Dr. Rusz Edit képzésén tanultam szexuálterápiát. Hosszú évek gyakorlatával rendelkező, szexuálterapeuta vár szeretettel, hogy kérdéseidet együtt dolgozva oldjátok/válaszoljátok meg. A tantra szellemi talaján állva az érintés varázsával hiszem, hogy legtöbb problémánk megoldható.  Tagja vagyok a Szexológiai Tudományos Társaságnak (https://www.sexology.hu/).

Furcsa az a szemlélet, hogy érintésekkel is dolgozunk? 

Olyan, mély, korai és jelenlegi hiányokat lehet így betölteni, amihez túlzás nélkül soha nem érhet el a kimondott szó.
Ez nagyon fontos és jogos igénye mindenkinek, függetlenül attól, hogy tudunk-e róla.

Minden trauma, amit életünkben átéltünk - legyen az érzelmi, fizikai, vagy mentális sokkélmény - mélyen kihat a testünkre. A sejtmemória emlékezik azokra a pillanatokra, melyekben félelmet, szégyent, bűntudatot éltünk meg, és ezek elraktározódnak a szövetekben, izmokban és szervekben - gátolva a benne lévő energiaáramlást.

Olyan blokkokat okoznak, melyek által ezek a területek nem jutnak elegendő életenergiához - betegséget, fájdalmat, vagy éppen érzéketlenséget idézve elő a test azon részein, amiket a múltban elítéltünk, megtagadtunk, vagy valamilyen módon bántottuk, megsebeztük, elutasítottuk, vagy kiszolgáltattuk másoknak.
Ezeknek a traumáknak nagy része a szexualitásunkhoz kapcsolódik, melyeket leginkább a gyermekkorban, kamaszkorban szenvedtünk el a társadalom és a körülöttünk lévő környezetünk nyomására.

Jó ideje foglalkozok a tantrikus filozófiával, ami az egész életemet áthatja és meghatározza. Az eltelt évek alatt sok mindent tanultam és tanulok a mai napig, amik hozzásegítenek önmagam mélyebb megismeréséhez és a tapasztalatok hiteles átadásához.
Olyan szolgáltatásokat és eszközöket kínálunk neked,amelyek hozzásegítenek a szexualitásod tudatosabb megéléséhez és a szexuális energiáid megébresztéséhez 

Segíthetek neked, ha bizonytalan vagy abban, hogy jól közeledsz-e a nők felé. Ha kudarcélményeid vannak a szexben, mert pl. úgy érzed, nem vagy elég jó. 

Mi a célunk?

Segíteni szeretnék Neked abban, hogy a saját érzelmeiddel dolgozz, főként azokkal, amelyek a múlt sebein élősködve akadályozhatják a kinyílásod folyamatát. A lelki blokkokat fel kell oldani, a berögzült mintákat nem szabad elnyomva hagyni a tudatalattidban. A megértés, őszinteség és elfogadás képességeire van szükséged, hogy tudatosan fel tudd dolgozni mindazt, amit magaddal cipelsz. Ezek távlati célok, de most van itt az ideje annak, hogy elindulj ezen az úton.


Milyen technikával?

Három éve foglalkozom a tantrának azokkal a légzés- és mentális gyakorlataival, amelyek segítenek önmagunk megismerésében. Az általam művelt gyakorlatok a testeden keresztül biztosítanak hozzáférést a lelkedhez. Itt főleg a szexuális energiáiddal dolgozunk, és megtanulhatod az átszellemült, emelkedett spirituális technikákat. Megismerheted azokat a módszereket, amik a szexuális energiáidat kreatív energiákba lényegítik át és lehetővé teszik azok tudatos irányítását. Most másról és többről van szó, mint kellemes ingerlésről. Először egy pár perces beszélgetés során megbeszéljük, miben lehetek leginkább segítségedre, milyen területen jöjjön létre a változás az életedben, majd egy kellemes, nyugtató környezetben a megfelelő hanghatások mellett, minden érzékszervedet a "most" állapotában tartva fogsz relaxálni.


Az első családállítási élményemet 2007-ben szereztem. 2010-ben elkezdtem tanulni. A család,-rendszer és szervezetállítást olyan neves szaktekintélyektől sajátítottam el, mint Bert Hellinger, Sophie Hellinger, Dr. Dimitris Stavropoulos, Alfred Ramoda Austermann, Pálmai Dezső, Dr. Agócs Gabriella, Farkas Zita.

Több masszázs módszert Dél-kelet Ázsiában tanultam.

Nőként a női lelkek közel állnak hozzám, ezáltal munkám során sok vendégemnek tudtam segíteni megélni nőiességét. (ciszta, mióma stb. lelki kezelése)

Több kollégával együttműködésben a holisztika jegyében több masszázs lehetőséget kínálok, úgy mint szinkron masszázs, érintésterápia, párterápia, vízi shiatsu,  hangfürdő egyénre szabva.

Technikák amelyeket ötvözök a munkám során: önismereti beszélgetés, relaxáció, meditáció, érintésterápia, Hellinger féle családállítás, kriya tantra, reiki, projektív terápia,  NLP (neuro lingvisztikus programozás). 

Segítek megtanulni  neked egy technikát, csak meg kell tanulnod használni. Az öngyógyításnak két lépcsőfoka van. Az első, az izmok ellazítása. A második, hogy elindítsunk egy programot a tudatalattiban, amely beindítja az öngyógyítást. Az öngyógyítás folyamán a szervezet a saját képességeit használja fel, a gyógyításhoz. Ehhez meg kell ismernünk önmagunkat és meg kell értenünk, hogy mi vagyunk a felelősek az egészségünkért. Így minden szervet kezelni tudunk. Relaxálj és indítsd be a tudatalattid öngyógyító képességét.


Szenvedés nélküli boldogságot kívánok neked! Egy tudatos felismerést, egy örömteli kalandot önmagad megismerésének útján. Ha szeretnél ebben mélyebben elmerülni, akkor ezt neked találtuk ki.  

Holistic Massage-1092 Budapest, Ráday utca
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el